The Button-Down Shirt

ANETA HOFFMANNOVÁ

A BUTTON-DOWN ING

A GANT 70 éven át tartó útja legelején a button-down ing áll. Az alkotók eredeti célja az ing gallérjának a legombolásával nem volt más, mint hogy a gallér sportolás közben a helyén maradjon. Eleinte csak kis mennyiségben került piacra – a 40-es években csupán szaküzletekben, méretre készítve lehetett hozzájutni. A GANT volt az első márka, amely az amerikai piacon szélesebb körben is kínált button-down ingeket. 1949-ben a GANT megalkotott egy kisebb, egyszínű és csíkos button-down ingekből álló kollekciót.

vypis clanku

Az idők folyamán a GANT a következő három innovatív elemet védette le: a hátrészen található akasztót és rakott bevarrást, valamint a gallér hátsó részén található gombot. A hátrészen található akasztófül eredetileg arra szolgált, hogy az inget gyűrődés nélkül lehessen az öltözőszekrénybe akasztani. Sőt, a keleti parti egyetemeken az ismerkedés kultúrájának is a része lett. Annak jeléül, ha egy fiatalembernek komoly szándékai voltak a barátnőjével, az akasztót lenyírta. Viszonzásul a lány a szerelme sálját kezdte el hordani. A rakott levarrás nagyobb szabadságot nyújt a viselőjének a mozgásban. A gallér hátsó részén levő gomb a helyén tartja a nyakkendőt és meggátolja a gallér feltűrődését..

Az 50-es évek: az új kezdetek évtizede

A második világháború utáni időszak elhozta a világnak a békét és a jólétet, viszont egy új konfliktus – a hidegháború – vette kezdetét. Ekkor kezdődött a baby-boom, a világűr meghódításáért vívott verseny, a rádiókban tombolt a rock´n´roll, és a nappalikban lassan elfoglalta a helyét a televízió. Sok ember számára az amerikai álom kezdett valóra válni.

1950 clovek

A könyvesboltok polcain

Az 50-es évek olyan nevektől hangzatosak, mint Jack Kerouac, J.D. Salinger, Truman Capote a John Steinbeck. 1956-ban Grace Metalious új-angliai botrányokról szóló Payton Place c. regénye lett abszolút bestseller.

Indul a versengés az űrért!

1957 október 4-én a Szovjetunió felküldi az első műholdat, a Szputnyik 1-et, amely 1958 január 3-áig keringett a Föld körül, amikor 1440 körberepülés után elégett a Föld atmoszférájában.

film

A filmek

Elkezdődik az amerikai sci-fi filmek aranykora. Ez az évtized az olyan filmeké, mint az Aznap, amikor a Föld megáll, vagy a Tiltott bolygó. Megjelennek az első kísérletek a 3D technikával is, például a Fekete lagúna szörnye c. filmben.

 

 

Kapcsolódó cikkek
2022. 08. 01.
Az új évben is stílusosan
2022. 08. 01.
HÉT ÉVTIZED, HÉT IKON PIQUÉ
2022. 08. 01.
Hogyan választjuk ki a megfelelő inget?
2022. 08. 01.
Hogyan legyünk preppyk?